Beszámoló a Drogpreveciós kisfilm-készíő verseny díjátadójáról

Események, rendezvények

2012. június 8-án a sajtó nyilvánossága mellett került megrendezésre a kampány keretében meghirdetett drogprevenciós kisfilm-készítő verseny díjátadó gáláját. A beérkezett pályaművek alapján a zsűri egy kategóriában három helyezést osztott ki, valamint két különdíjazott is született. A pályázók között voltak már több éves „rutinnal” rendelkezők és első filmesek, csapatok és egyéni alkotók egyaránt. Első helyezett a Szintetika, a második a Szerintünk, míg a harmadik helyezett a Miss Designerdrog lett. Díjaikat Téglásy Kristóf, az EMMI Ifjúságügyi Főosztályának vezetője adta át, aki köszöntőjében az alkotások méltatása kapcsán elmondta, hogy a minisztérium a továbbiakban is szeretné támogatni a drogmegelőzéssel kapcsolatos programokat, és reméli, hogy jövőre is megrendezésre kerül a filmverseny. Az Életrevaló Egyesület különdíját a Cetli2 című film, míg a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda különdíját egy különleges csapat, a Gyermekszem kapta. Ez utóbbi alkotóközösség elsősorban hátrányos helyzetű, nevelőotthonban élő gyermekekből, fiatalokból áll, ők idén 4 filmmel pályáztak.
A kampány ezzel az eseménnyel hivatalosan lezárult, azonban a szaktárca és az NDI a továbbiakban is szeretné folytatni a designer drogok megelőzésével kapcsolatos megkezdett munkát. A szintén ennek a programnak a részeként megvalósult Dr. Rock roadshow a visszajelzések alapján nagy sikert aratott a Fórumok és a résztvevők körében. Többen kifejezték igényüket, hogy részt vennének egy ilyen rendezvényen, reményeink szerint a jövőben erre is lehetőséget tudunk biztosítani.
Honlapjaink megújítását, és folyamatosan friss szakmai tartalommal való feltöltését szintén folytatjuk.
Tapasztalataink és a kapott visszajelzések alapján a kampány egy eredményes munka kezdetét jelentheti. Köszönjük eddigi együttműködésüket, és a további közös megvalósítás érdekében kérjük, hogy véleményeiket, kérdéseiket, a designer drogok témával kapcsolatos információikat, illetve a további programokra való ötleteiket osszák meg Irodánkkal!





 
Navigációs hivatkozások kihagyása
zöld szám:             06 80 20 44 40   |   impresszum   |   site map
 
©   Nemzeti Drogmegelőzési Iroda 2007   |   eddigi látogatók száma:  54283   |   Levél az Adminisztrátornak