Felszáll a FÜST - Függőségekről a sajtóban

Események, rendezvények

Fecskendőtű és kommandósok - nagyjából ebben merül ki a média, a politika, következésképp a család tudása is a szenvedélybeteg(ség)ekről. Egy csapat szakértő a jelek szerint megunta a műsort.

drog öl, butít, nyomorba dönt, a drogos pedig lop, csal, gyilkol. Feltehető, nem hozná lázba a szenvedélybetegeket segítő szakmát, ha e zavaros képzettársítást csak száz évvel ezelőtti újságokból idézhetnék - csakhogy a tegnapi címlapok sem különbek. Szenvedélybeteg(ség)ekkel foglalkozó pszichológusok, addiktológusok, pszichiáterek és szociális munkások egy csoportja ezért gondolhatta úgy: ideje felébreszteni legalább azokat az újságírókat, akik drogtémával foglalkoznak. Ennek jegyében, Függőségekről a sajtóban tréning (FÜST) néven képzést hirdettek számukra, melynek első felvonását a Győr megyei Soboron rendezték, a Dudits Dénes szociális munkás és Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) vezetője nevével fémjelzett Első magyarországi magánpszichiátriai és addiktológiai egészségközpontban. (A központban többségében alkoholistákat és kábítószer-függőket kezelnek, exkluzív körülmények között. A gyógyszeres, pszicho- és szocioterápiás kezelések mellett kalandterápiát, wellness- és szabadidős programokat is alkalmaznak.) A tréninget a Humán Infó alapítvány szervezte; a támogatók között volt az ifjúsági tárca, az NDI és a Társaság a Szabadságjogokért - TASZ).


A tréning egyik gyakorlatán az újságíróknak tízperces interjúkat kellett készíteniük szenvedélybetegekkel. A kollégák felhördülése - tíz perc nem elég! - csak akkor hagyott alább, amikor azzal szembesültek: a híradókban két perc is hosszúnak számít. A médiamunkások saját előítéleteikkel is megküzdhettek: minimális információkból (pl. kidobó vagyok, a börtönben szoktam le, hobbim a szex, nem szeretek olvasni) kellett egy-egy személyiségprofilt felépíteniük, majd azt a meghívott vendégek egyikével (a konkrét esetben egy kopasz, vaskos, agresszív fellépésű fiatalemberrel) beazonosítaniuk - többnyire tévesen.


Számos előadás hangzott el a média felelősségéről; arról, hogy az utóbbi években történt ugyan elmozdulás az előítéletes, túldramatizáló közlésektől a tényszerű, tárgyilagos problémabemutatás felé, ezzel együtt a szakértők továbbra is a politikafüggő médiában és a médiafüggő társadalomban látják a többségben élő hiedelmek rögzülésének egyik fő forrását. A véleményformálók felelősségének is betudható, hogy a droghasználók társadalmi elutasítottsága magasabb, mint bármelyik más kisebbségé - például a sokak által "toplistásnak" hitt cigányságé. Holott az emberek többsége nem személyes tapasztalatok alapján alkot ítéletet - a népesség mindössze tíz százaléka használt életében legalább egyszer pszichoaktív szert -, hanem félelmek (csak nekem ne kelljen változnom), hiedelmek (a dílerek már a suliban "beetetik" a gyerekemet) és előítéletek (bűnözők mind) alapján. E kilencven százalék elsősorban a médiumoktól - ahogy az egyik előadó fogalmazott: a véleménydílerektől - kapja az információdózisokat.


A hazánkban évente megjelenő félezer körüli drogcikket elemző TASZ Médiamonitor program, melyet Takács István Gábor pszichológus vázolt, ugyancsak kimutatta, továbbra is a szenzációk: drogfogások, sztárok drogtörténetei (lásd a Stohl Andrásról a bulvársajtóban megjelent híreket, fotókat), a túladagolásos halálesetek jelentik a drogtémát. A sematikus ábrázolásban a média segítőkre talált a politikusokban is. Demetrovics Zsolt pszichológus, az NDI kutatójának megfogalmazása szerint a fokozott társadalmi érzékenység a politika szemszögéből azt jelenti, hogy szinte mindenki mozgósítható drogkérdésben, a média számára pedig ugyanez eladható sztorival kecsegtet - nem véletlen, hogy változatlanul a szélsőséges álláspontok a jellemzőek.


Az érzelmek és előítéletek túlsúlyát, a szakma átpolitizált mivoltát jelzi, hogy a drogpolitika nem a szerek valódi veszélyeihez, hanem a rögzült szokásokhoz igazodik - máskülönben az alkohol biztosan tiltólistán lenne. Ennek megfelelően kezeli a kérdést az egyébként is agyonstrukturált, konzervatív intézményrendszer is: az egészségügyet például még a rendőrségnél is maradibbnak tartják az előadók.


A média ugyan kevésbé számít konzervatívnak, ám ettől még a sobori tréningen is nyilvánvalóvá vált, hogy az újságírók felkészültsége - sokszor az alapfogalmak szintjén is, a személyiségi jogok tiszteletben tartását illetően még inkább - hagy kívánnivalót maga után. Ez részben strukturális okokra vezethető viszsza: a tréningen képviselt tizenhat szerkesztőség többségében a drogkérdés nem "önálló terület" - többnyire bűnügyi tudósítókhoz tartozik. A FÜST többek között ezért is kezdeményezte a "Szenvedélyes újságírók klubjának" megalakítását.


Soboron a résztvevők ajánlásokat is megfogalmaztak, elsősorban a drogpolitikai témák szakmaiságára, depolitizálására vonatkozóan. A "szakmának" is meg kell tanulnia bánni a médiával, a "szakértőknek" meg kell tanulniuk hatékonyan kommunikálni álláspontjukat, de maguknak is nyitottabbá kell válniuk annak érdekében, hogy a közönség megismerje munkájukat. A hatékonyabb együttműködés beindításának első lépéseként az újságírók szakmának szóló javaslatait megkapják az illetékes szervezetek.


Sokunkra ráférne tehát egy kezelés, de legalábbis egy önismereti tréning - emiatt is mondja Barna Erika rádiós újságíró, a FÜST program koordinátora: legyen szó bármely társadalmi probléma kezeléséről, a véleményformálók és döntéshozók sem úszhatják meg a képzést - a nyitottságra.


Nyusztay Máté


Népszabadság


2006. április 15.






 
Navigációs hivatkozások kihagyása
zöld szám:             06 80 20 44 40   |   impresszum   |   site map
 
©   Nemzeti Drogmegelőzési Iroda 2007   |   eddigi látogatók száma:  54229   |   Levél az Adminisztrátornak