Meghívó: „16 Akciónap a nők elleni erőszak ellen” konferencia!

Események, rendezvények

Meghívó a NANE Egyesület és a PATENT Egyesület szakmai konferenciájára

2014. december 2., kedd 9:00-13:30

Budapesti Európai Ifjúsági Központ
1024 Budapest, Zivatar u. 1–3.

Tisztelt Érdeklődők!

A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület idén is megrendezi a „16 Akciónap a nők elleni erőszak ellen” rendezvénysorozat keretében szakmai konferenciáját. A rendezvényen bemutatjuk a legfrissebb vagy még készülőben lévő hazai és nemzetközi kutatások eredményeit, módszereit, valamint a nemzetközi jó gyakorlat legfrissebb, hazai érdeklődésre is számot tartó, vagy Magyarországon fejlesztett elemeit.

Elsősorban az alábbiak jelentkezésére számítunk:
-bűnmegelőzéssel, áldozatvédelemmel, jogalkalmazással foglalkozó rendészeti, igazságszolgáltatási, és egyéb hatósági, valamint civil szakemberek,
-a párkapcsolati erőszak felnőtt és gyermek áldozataival foglalkozó segítők
-emberi jogi civil szervezetek, kezdeményezések képviselői
-a gyermekvédelmi és a családon belüli erőszak megelőzését és kezelését célzó jelzőrendszer más tagjai
-döntéshozók, pártok képviselői
-média képviselői

A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni online, 2014. november 24-ig lehet a http://goo.gl/forms/YqpK5IaTwf címen lehet.

A konferencia nyelve angol és magyar, a konferencia teljes idejére szinkrontolmácsolást biztosítunk.

További információk:
info@nane.hu – a tárgysorba kérjük írja bele „érdeklődés, konferencia 2014”





 
Navigációs hivatkozások kihagyása
zöld szám:             06 80 20 44 40   |   impresszum   |   site map
 
©   Nemzeti Drogmegelőzési Iroda 2007   |   eddigi látogatók száma:  54317   |   Levél az Adminisztrátornak